Author's photos

Raymond Smullyan

Matematikus, logikus és bűvész. Smullyan Far Rockaway-ben (New York állam) született az Egyesült Államokban. Első kenyérkereső foglalkozása: színpadi bűvész. Később, 1955-ben Chicagoban szerzett BS (Bachelor of Sciences) fokozatot, majd 1959-ben Ph.D fokozatot a Princetonon. Egyike Alonzo Church kiemelkedő képességű tanítványainak.

Még PhD-hallgató korában, 1957-ben megjelent egy fontos cikke a Journal of Symbolic Logic-ban. Ebben a munkában megmutatja, hogy Gödel formális rendszerekre vonatkozó nemteljességi tétele lényegesen elemibb módon is interpretálható, mint ahogy azt Gödel eredeti, 1931-es korszakalkotó publikációja sugallja. Smullyan később meggyőzően érvelt amellett, hogy a Gödel nemteljességi tételeivel kapcsolatos lelkesedésnek inkább a lényegesen könnyebben bizonyítható és filozófiai szempontból éppoly megrázó Tarski-tétel felé kellene irányulnia. Smullyan a logika korlátaival kapcsolatos elmélkedéseinek betetőzése a tárgy mélységéhez és komolyságához képest igencsak olvasmányos műve, a Gödel's Incompleteness Theorems. in: Goble, Lou, ed., The Blackwell Guide to Philosophical Logic. Blackwell, 2001. Magyarul olvasható a Gödel nemteljességi tételei c. könyv. 

Raymond Smullyan oldala a Wikipédián »

A szerző könyvei

Ajánlott kötetek