Ho­gyan lehet mé­hek­ből te­he­net gyár­ta­ni, má­gi­kus esz­kö­zök­kel vá­ra­kat el­fog­lal­ni, kris­tály­gömb­bel an­gya­lo­kat idéz­ni, ta­liz­mán­nal sze­rel­me­se­ket szét­vá­lasz­ta­ni? Ho­gyan tud­juk imák se­gít­sé­gé­vel az egye­te­mi tan­tár­gyak anya­gát né­hány hét alatt el­sa­já­tí­ta­ni, és miért ér­de­mes egész­sé­günk meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben kí­gyó­kat és bé­ká­kat fo­gyasz­ta­nunk? Miért ol­vas­tak kö­zép­ko­ri ér­tel­mi­sé­gi­ek, egye­te­mi pro­fesszo­rok, szer­ze­te­sek és ud­va­ron­cok ilyen kü­lö­nös té­mák­ról, és ho­gyan tud­ták az ol­va­sot­ta­kat ko­mo­lyan venni? Ben­nük volt a hiba, vagy ne­künk kel­le­ne ko­mo­lyabb erő­fe­szí­tést tenni, hogy meg­ért­sük őket?

A mágia mint val­lás­tör­té­ne­ti, tu­do­mány­tör­té­ne­ti és szo­cio­ló­gi­ai ku­ta­tás tár­gya a tör­té­net­tu­do­má­nyok tel­jes jogú té­má­já­vá lé­pett elő. Ön­ál­ló disz­cip­lí­ná­ról van tehát szó, amely­nek meg­van­nak a maga ve­ze­tő tu­dó­sai, tár­su­lá­sai, pub­li­ká­ci­ói és fo­lyó­ira­tai, va­la­mint a maga nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­ái. Nem túl­zás azt ál­lí­ta­ni, hogy a nyu­ga­ti szak­iro­da­lom­ban a leg­je­len­tő­sebb fi­lo­ló­gu­sok, tu­do­mány-, fi­lo­zó­fia- és val­lás­tör­té­né­szek az utób­bi két év­ti­zed során egy­más után is­mer­ték fel a ta­nult mágia je­len­tő­sé­gét és az e té­ma­kör kí­nál­ta pers­pek­tí­vá­kat.