Adam Bžoch

Pszichoanalízis a periférián

A pszichoanalízis története Szlovákiában

Az eszmetörténet angol elnevezése korábban history of ideas volt, de ezt mára kiszorította az intellectual history kifejezés. Hogy mennyire nem pusztán nyelvi divatról szól ez a váltás, azt jól példázza Adam Bžoch tanulságos könyve, amely immár nem a gondolatok és elméletek egymást ihlető történeti láncát rekonstruálja, hanem azt a lassan változó szellemi közeget, amely sajátos hagyományainál és törekvéseinél fogva oly kevéssé volt fogékony a mélylélektan forradalmi újításaira.
Wessely Anna, szociológus

„A pszichoanalízis Szlovákiában nem létezett” – olvasható a könyv elején, s Adam Bžoch munkája éppen erre a hiányra épül, hiszen e „nem létező” tárgy – szétszórtan, töredékesen, nyomokban mégiscsak fellelhető – kulturális lenyomatait kutatja fel.
Bár a pszichoanalízis önálló irányzatként valóban nem létezett, ennek ellenére számos területen felbukkant, többek közt inspirálta az avantgardistákat, de az ateista provokáció vagy a burzsoá áltudomány elrettentő példájaként is jelen volt.
A szerző gazdag történeti anyagon keresztül mutatja be, miért nem sikerült hosszú időn át befogadni Freud tanait, feltárja a klasszikus pszichoanalízissel szembeni ellenállás hátterét, a nemzeti és társadalmi fejlődés Közép-Európában másutt is jól ismert deformáltságát és zavarait, amely mögött végső soron a szlovák kultúra modernellenessége húzódott meg.


Adam Bžoch: Pszichoanalízis a periférián című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek