Horváth Dezső

Bevezetés az elemi részek fizikájába

Tankönyvünkben összegezzük a részecskefizika jelenlegi állását bevezető szinten, fizikushallgatók számára. Az első három részt érdeklődő BSc-, de elsősorban MSc-hallgatóknak szánjuk, a negyedik rész pedig részecskefizikára szakosodó, haladó MSc- és kezdő PhD-hallgatóknak szól, megkísérelve a bevezetést a meglehetősen bonyolult matematikai formalizmusba. A kétlépcsős megközelítésben ugyanazoknak a jelenségeknek egyre mélyebb megértését kínáljuk. Felépítjük a részecskefizika jelenleg elfogadott és igazolt elméletét, a standard modellt, áttekintve annak kísérleti bizonyítékait és a hozzá vezető elméleti és kísérleti módszereket. A legegyszerűbb korszerű mérések példáján megmutatjuk, hogyan lehet alapelvekből elméleti becsléseket kapni mérhető mennyiségekre, mekkora azok bizonytalansága, és hogyan lehet a becslések pontosságát szisztematikusan javítani. Célunk az, hogy átfogó és felfogható képet nyújtsunk a témáról olyan szinten, amelyet heti tíz órában két félév alatt el lehet sajátítani.


Horváth Dezső: Bevezetés az elemi részek fizikájába című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek