Párizs felfedezése

„Nincsenek elveszett léptek…”

Így kezdődik a Párizs történelmébe és történetébe bevezető, ínyenceknek szóló útikalauz. Első lépésben például azt mutatja be, hogy a többi nagyváros amőbaszerű terjeszkedésével szemben Párizs mindig újabb és újabb koncepciók szerint szervezte koncentrikus körökbe önmagát. Akár egy hagyma rétegei: felfejthető, és így korszakolható. Haussmann báró („Napóleon buldózere”) pedig kíméletlenül felszántotta a várost, hogy kialakítsa bulvárjait – az anekdota szerint azt is figyelembe vette, hogyan juthat el a leggyorsabban a szeretőjéhez.

A könyv első része negyedről negyedre haladva részletgazdag élőképet ad a város utcáiról és tereiről, remek kalandokat tartogatva azoknak, akik ismerik Párizst, és azoknak, akik kerülik a turistatömegeket. A második rész a forradalmak Párizsát mutatja be, mintegy barikádtérképet adva kezünkbe, amellyel a nagy francia forradalomtól az 1968-as lázadásokig nyomon követhetjük az események helyszíneit. A harmadik rész egy jól ismert párizsi típus, a „kószálók” által leírt várost mutatja be, Rousseau, Balzac és Baudelaire városát, hiszen a „séta tengődés csupán; a csatangolás: élet.” De Párizsról szóló könyv művészek nélkül nem lehetséges! Így még Manet, Degas, valamint a századforduló fotósai – mondjuk André Kertész – Párizsából is ízelítőt kapunk. A kötet zárlatát pedig Laplace inspirálja.