Szegedi Csaba

VILÁG–NÉZET

A képről mint a sík küzdelméről a térrel

Amióta ember él a Földön, képeket készít. Nem tudjuk, hogyan harcolt, táncolt, szeretett Chauvet, Lascaux vagy Altamira barlangjának lakója, de azt tudjuk, hogyan látott, mivel látjuk, hogyan rajzolt. Lehet temetni a művészetet, de képek mindig is készülnek majd. Az ember képalkotó késztetése és ennek legizgalmasabb megnyilvánulása, a festészet örök.

A festészet varázslatos metamorfózis. A művészetben éppen ez a konstans változás a legizgalmasabb. Az átalakulás, a nézőpontok váltakozása, a megközelítések egymással vívott harca, az igazságok relativitása. E progresszív evolúcióban valamiből mindig valami más lesz, miközben a legmélyén a lényeg ugyanaz marad. A morfé változik, az arkhé marad. A művészet rend és kaland, játék a szabályok közt és a szabályokkal. „Afféle aranyketrecben ünnepeljük a szabadságot.”

A művészet a teremtés csodálata, a teremtés folytatása. Az ember – e furán összegyúrt csillagpor – mióta ráeszmélt a létezésre, tudni akarja az okát. Ennek egyik módját úgy nevezzük: művészet, mely mindig is faggatni fogja a világmindenség végtelen titkait, láthatóvá akarja tenni a láthatatlant, és fel fogja tenni az örök kérdéseket. Újra és újra. A válaszokról pedig a művészettörténet mesél. 

Ajánlott könyvek