Kommunikációnkat alapvetően a vizualitás jellemzi: szüntelenül képeket nézünk, készítünk, cserélünk. A ránk szakadó képözönben a helyes értelmezés éppoly elengedhetetlen, mint az írott szöveg esetében. Azt hisszük, hogy kedvünk szerint, szabadon mozgunk a képek világában, valójában a félreértésig leegyszerűsített, többnyire a média által uniformizált sémákat követünk, mi több, a kvalitásos képi beszéd vonatkozásában a vizuális analfabetizmus határát súroljuk. A hibás értelmezések egyik oka az iskolai oktatásban domináló narratív képelemzési módszer. Bodó Mihály könyve amellett érvel, hogy a képelemzések helyett jóval eredményesebb az alkotói üzenetek olyan megközelítése, melynél a festményeket és a fényképeket az „absztrakt felépítések” és a figurális jelentések kiolvasásához szükséges „játékszabályok” együtteseként fogjuk fel, egyfajta vizuális nyelvjátékként (Wittgenstein). Ebben a felfogásban az absztrakt elemek (foltok, vonalak, színek és tónusok) alkotta kompozíciók nem a figurális tartalmak formai elemei, hanem maguk is szellemi tartalmak. Bodó Mihály új megvilágításba helyezi a reneszánsz festészet fejlődéstörténetét, miközben a korabeli festői gyakorlat sajátos gondolkodásmódját is közelebb hozza az olvasóhoz. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a reneszánsz festőműhelyekben kidolgozott absztrakt-figurális összefüggések ma is szerves részét képezi a festészetnek, fényképezésnek, filmezésnek. A festészet mint nyelvjáték mindazok számára ajánlott, akik érintettek korunk vizuális kultúrájának alakításában (képzőművészek, fotográfusok, filmesek, számítógépes grafikusok, médiaszakemberek) és értelmezésében (képzőművészeteket kedvelők, műgyűjtők, pszichológusok, művészettörténészek, filozófusok).

Bodó Mihály mérnöki és filozófusi diplomát szerzett Budapesten, majd Barcelónában szobrászatot és festészetet tanult.