Carl Dahlhaus

Az abszolút zene eszméje

Az ab­szo­lút zene esz­mé­je az 1800 kö­rü­li ro­man­ti­kus ze­ne­esz­té­ti­ká­ban jött létre, a más­fél­száz éven át meg­ha­tá­roz­ta a hang­sze­res ze­né­vel - a "vol­ta­kép­pe­ni" ze­né­vel - kap­cso­la­tos el­kép­ze­lé­se­ket. A szö­ve­gek­től, funk­ci­ók­tól és még az em­pi­ri­ku­san meg­fog­ha­tó ef­fek­tu­sok­tól kü­lön­vált - és ennyi­ben "ab­szo­lút" - zene, aho­gyan ezt Wa­chen­ro­der, Tieck és E.T.A. Hoff­mann óta hi­szik - az "ab­szo­lú­tum" sej­té­sét köz­ve­tí­ti. Nietz­sche még a wag­ne­ri ze­ne­drá­mát is "ab­szo­lút" ze­né­nek te­kin­tet­te, mivel (a "ze­ne­ka­ri dal­lam") olyan zene, amely a drá­mai fo­lya­ma­tok "belső lé­nye­gét" mond­ja ki. Ezért nem túl­zás, ha az ab­szo­lút zene esz­mé­jé­ről mint ze­ne­esz­té­ti­kai alap­fo­ga­lom­ról be­szé­lünk, ame­lyet be kell mu­tat­ni, hogy meg­ért­sük: mi volt egy­ál­ta­lán a zene a 19. szá­zad­ban - abban a szá­zad­ban, amely­ből a hang­ver­seny-re­per­to­ár leg­na­gyobb része szár­ma­zik.

Ajánlott könyvek