Ralph W. Moss

Szent-Györgyi Albert

„Ralph Moss fantasztikusan sokszínű életrajzot írt Szent-Györgyi Albertről. A könyv Szent-Györgyi életpályájának három aspektusát meséli el: életének történelmi hátterét, melyben a huszadik század legdrámaibb eseményei közül is szerepel néhány; a tudós fausti küzdelmét, hogy megfejtse az élet titkát; valamint Szent-Györgyi konfliktusait a tudományos élet irányítóival. A könyv több kötelező tiszteletadásnál; olyan dokumentum, amely a közelmúlt történelmének legjellemzőbb vonásait is megrajzolja.”
(Ilya Prigogine, Kémiai Nobel-díjas, 1977)

„Ezt az életrajzot az ember úgy olvassa, mint egy regényt, mert Szent-Györgyi élete valóban olyan volt, mint egy regény. Akármerre járt legendák születtek róla, és semmit sem élvezett annyira, mint saját magáról szóló legendákat mesélni. Életében két dolgot azonban végtelenül komolyan vett és csinált: a tudományt és a politikát. […]
Egykor elnéztem, ahogy épp napnyugta előtt ment az úton, hogy vacsorára halat fogjon, majd kicsit később, ahogy visszafelé ballagott annyi csíkos hallal, amennyire szükség volt este. ’Szeretek nagy horoggal horgászni,’ mondta, és egyaránt gondolt a horgászatra és a tudományra is. Ez a könyv egy olyan emberről szól, aki mindig nagy horoggal horgászott, és néhány nagy halat valóban kifogott.
(George Wald, Orvosi Nobel-díjas, 1967) Ralph W. Moss szakterülete a rákkutatás valamint az alternatív medicina. Tagja az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetein belül működő Alternatív Medicina Program tanácsadó testületének.


Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek