Káosz és nemlineáris dinamika a társadalomtudományokban

A káoszelmélet olyan rendszereket vizsgál, amelyek viszonylag egyszerű szerkezetűek, mégis bonyolultan viselkednek. A hetvenes évek közepén létrejött káoszelmélet mára túlnőtt a természettudományok hatókörén. Mintegy két évtizeddel az elmélet megszületését követően megjelentek a valódi közgazdasági és szociológiai alkalmazások. A válogatás a kilencvenes évek eredményeiből igyekszik ízelítőt adni. Döntően két irányból mutatja be a káoszelmélet társadalomtudományi alkalmazásának legújabb eredményeit. Az első részben közölt tanulmányok egy része a közgazdaságtudomány bizonyos elméleti problémáit elemzi, a második részben döntően olyan tanulmányokat közlünk, amelyek modellekből, hanem empirikus mérésből indulnak ki. Mind a rendelkezésre álló adatok, mind a jelenségegyüttes sajátszerűsége indokolja, hogy önálló fejezetben mutassuk be a pénz- és tőkepiacok, valamint a káosz kapcsolatát. A kötetet a szerkesztő által írt tanulmány vezeti be, mely a szómagyarázatokkal együtt lehetővé teszi, hogy ne csak a felsőoktatásban tanulók, hanem a laikusok is élvezettel forgathassák a könyvet.


Fokasz Nikosz (szerk.): Káosz és nemlineáris dinamika a társadalomtudományokban című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek