„Sándor Klára jól ír. Stílusa könnyed és szellemes, szövege
olvastatja magát. Bizonyítja, hogy álmodozásmentesen is
hihetetlenül izgalmas az a történeti tabló, amely az olvasó
elé tárul.”
(Dr. Kincses-Nagy Éva, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa)
Sokan nem szívesen mondanak le az „Attila-örökségről”, bár
elfogadják a finnugor nyelvészeti érveket. Igazuk van: a
nyelvészet és a művelődéstörténet tényei nemhogy kizárják,
sőt, kiegészítik egymást.
Egy nyelv története nem azonos a
nép történetével, s a nyelv csupán az egyik, de nem feltétlen a
legfontosabb ismérve az etnikumnak.
„Sándor Klára jól ír.”
– valóban. Tudatosan kerüli a tudományos prózára jellemző
nehézkességet. Hozzáértéssel és elfogulatlansággal
válaszolja meg a kényessé vált kérdéseket és ebben
bizonyosan egyedülálló.
„Ezt a könyvet azért írtam, hogy
megmutassam: a nyelvtörténet valósága és a mondák igazsága
megfér egymás mellett. Összhangba hozható, hogy a magyar nyelv
az urálinak (ezen belül finnugornak) nevezett nyelvekkel
mutatja a legtöbb közös vonást, hogy a magyarok »török népként«
érkeztek a Kárpát-medencébe, s hogy évszázadok óta hun
eredetűnek tartják magukat.
Azért is írtam ezt a könyvet,
mert érdekes megfigyelni, milyen forrásból származik egy-egy
motívum, gondolat, hogyan alakult át, esett részekre, alakult
újra, de már más hangsúlyokkal egésszé, hogyan szőtték bele a
darabkákat más történetekbe. Úgy tűnik, a magyar
csodaszarvasmondák több mitológiai réteget, több nép
meséit ötvözték magyarrá – ahogyan sok nép keveredése hozta
létre azt a népességet és azt a kultúrát is, amit magyarnak
nevezünk. E történeti rétegződésnek szintén megtaláljuk a
nyomát a csodaszarvas mondájában. Egész történelmünk erről
szólt: népek, kultúrák sokszínű egységbe olvasztásáról.
És
azért is írtam ezt a könyvet, mert nem szeretem, hogy csínbe
került a mi szarvasunk: az ország egyik fele áhítattal kitömött
bálvánnyá merevíti, a másik meg nevet rajta – mindkét
viselkedés képes halálos sebet ejteni a halhatatlannak hitt
agancsoson. És túlságosan szeretem én ezt a szarvast ahhoz,
hogy csöndben figyeljem, miként válik a megosztottság
prédájává.”
Sándor Klára