Peter Sloterdijk gondolkodása és írásos munkája összetéveszthetetlen
ismertetőjegyének tekinthető, hogy még a legaktuálisabb kérdéseket is
azok távolba nyúló történetébe ágyazza. A szerző így jut el a jelenkori
"emberi állapot" újrameghatározásaiig, amelyet egy eleddig ismeretlen
nézőpontból világít meg, illetőleg amely váratlan - vagy előre nem
sejtett - összefüggések feltárásához segíti őt hozzá. Sloterdijk új
könyve a harag témakörével foglalkozik, amelynek következményei a
harcban, az erőszakban és az agresszióban csapódnak le. Az európai
hagyomány kezdetének tekinthető, az Iliász elején olvasható
mondat a "harag" szóval kezdődik. Ebben a szövegben a harag baljós
erőként jelenik meg, ám mégis nagyrabecsülés övezi, mivel hősöket hív
életre. Vajon hogy történhetett, hogy nem sokkal ezután a görög
poliszban csak igen szűk korlátok között lehetett létjogosultsága? S mi
magyarázza, hogy a későbbi kulturális tradíciók keretei között
kibontakozhatott "a harag szentsége", s ezzel együtt az igazságosság
első fogalma? Továbbá: hogy képzelhetjük el a harag kommunista
világbankját? És mi vezetett odáig, hogy az igazságosságot mint
alapértéket szem előtt tartó társadalmak minden lehetséges
összefüggésből száműzték a haragot? S vajon mit mondhatunk annak
visszatértéről a 21. század kezdetén? Peter Sloterdijk erre a következő
választ körvonalazza: „Nagyszabású politika csak egyensúlyozó
gyakorlatok módjára valósítható meg. Az egyensúlyozás azt jelenti, hogy
nem térünk ki egyetlen szükségszerű harc elől sem, miközben egyetlen
fölöslegeset sem provokálunk ki. Továbbá azt is, hogy nem adjuk fel a
versenyfutást az entrópikus folyamatokkal, mindenekelőtt a
környezetrombolással és a demoralizálódással.”