Bokor József - Gáspár Péter

Irányítástechnika

járműdinamikai alkalmazásokkal

Jelen könyv az irányításelmélet és az irányítástervezés, valamint a megvalósítás kérdéseivel foglalkozik. Az elméleti és módszertani kérdéseken túl kiemelt alkalmazási területként a földi és légi járművek, valamint kisebb mértékben ezek forgalmi folyamatainak modellezését és irányítását tárgyalja.
A bemutatott anyag a BME közlekedésmérnöki oktatásában több szinten jelenik meg, így a hagyományos ötéves képzésen kívül a nemrég indított BSc-, MSc- és a PhD-képzésben is.
A tárgyalási mód a rendszer- és irányításelméletben szokásos matematikai formalizmusra épül. A szerzők a könnyebb érthetőség érdekében kimondanak ugyan formális tételeket és definíciókat, de csak könnyen követhető konstruktív bizonyításokat és levezetéseket használnak. Más esetekben a fogalmakat és eredményeket pontosan idézik, és a bizonyításokra hivatkoznak.
A bemutatott elmélet és módszertan alkalmazását számos példa, a könnyebb áttekinthetőséget pedig külön ábra- és példajegyzék segíti.


Bokor József - Gáspár Péter: Irányítástechnika című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek