Szarka András - Bánhegyi Gábor

Patobiokémia

A Patobiokémia tankönyv megírásakor fontosnak tartottuk, hogy a tárgyalt témakörök, problémák időszerűek legyenek és a legújabb ismereteket közvetítsük, oly módon, hogy az olvasó érdeklődése egy pillanatra se lankadjon. A tankönyv nem arra törekszik, hogy átfogó patobiokémiai ismereteket nyújtson, hanem arra, hogy néhány – a szerzők által érdekesnek ítélt – problémával ismertesse meg az olvasót. Ennek megfelelően mondandónkat három fő, egymással összefüggésben levő, problémakör köré szőttük. A tankönyv e három tartópillére az oxidatív stressz, amely területről szinte észrevétlenül váltunk a mitokondriális patobiokémiára, majd a fehérjék megfelelő térszerkezetének kialakulására, foglalkozunk ennek defektusaival, illetve ezek megoldására irányuló (pato)biokémiai folyamatokkal. A tankönyv naprakészségét kizárólag úgy érhettük el, hogy annak alapját nem más patobiokémia tankönyvek, hanem jórészt a közelmúltban megjelent, folyóirat cikkek alkotják. Ennek eredménye az átlagos tankönyvekhez képest jóval töményebb, szakkifejezésekkel sűrűbben átszőtt nyelvezet. Így reményeink szerint a tankönyv érdekessége mellett, segít be-, illetve átvezetni az olvasót a tudományos szakirodalom világába is, amely egy M.Sc. hallgató esetében kifejezetten kívánatos lehet.


Szarka András - Bánhegyi Gábor: Patobiokémia című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek