Mi az oka annak, hogy a leg­több volt gyar­ma­ton ma is a haj­da­ni gyar­ma­to­sí­tók nyel­ve tölti be a hi­va­ta­los mé­di­um funk­ci­ó­ját? Mi­lyen fo­lya­ma­tok ha­tá­roz­zák meg a ro­ha­mo­san ter­je­dő glo­bá­lis köz­ve­tí­tő nyelv, az angol és a nem­ze­ti nyel­vek kö­zöt­ti erő­vi­szo­nyo­kat a sok­nyel­vű­ség ér­té­két han­goz­ta­tó Eu­ró­pai Uni­ó­ban? Abram de Swaan ilyen és ehhez ha­son­ló kér­dé­sek­re ke­re­si a vá­laszt vi­lá­gos ok­fej­té­sű, el­fo­gu­lat­lan köny­vé­ben. Az em­be­ri faj össze­füg­gő egész tu­dott ma­rad­ni, noha több mint öt­ezer cso­port­ra osz­lik, me­lyek mind­egyi­ke más-más nyel­ven be­szél, és nem érti a többi cso­por­tot. A nyel­vi cso­por­tok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok le­le­mé­nyes min­tá­za­ta al­kot­ja a világ nyelv­rend­sze­rét – a szer­ző erről a rend­szer­ről ad át­fo­gó képet, s hogy mo­dell­je csak­ugyan meg­áll­ja a he­lyét, arra bi­zony­sá­gul szol­gál­nak a kü­lön­bö­ző nyelv­kons­tel­lá­ci­ók­nak szen­telt ér­dek­fe­szí­tő elem­zé­sek.