A. G. Kuros

Felsőbb algebra

 

A felsőbb algebra minden képzett matematikus matematikai műveltségének lényeges alkotórésze. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy egy felsőbb algebrai bevezetés tartalma vagy előadásának módja egyértelműen meghatározható. Különböző szerzők különböző utakat járnak, különböző országokban a felsőbb algebra oktatásának különböző hagyományai alakultak ki.

Kétségtelen, hogy a magyar matematika, amely erős és sajátos algebrai iskolával rendelkezik, szintén kikristályosította a maga megfelelő tradícióit. Éppen ezért különösen örvendetes számomra, hogy Felsőbb algebra című könyvem, amely a felsőbb algebra oktatásának az én hazámban kialakult hagyományait tükrözi, most magyarul is megjelenik. Nagyon hálás vagyok Pollák Györgynek és Csákány Bélának, akik a könyv fordításával, illetve szerkesztésével járó nagy munkát vállalták.

Moszkva – Szeged, 1965. december
A szerző előszava

 

A. G. Kuros (1908–1971) a Moszkvai Egyetem professzora 1930-tól haláláig.

Eközben 6 évig száműzetésben élt, mert protestált A. D. Egorovnak, a moszkvai matematikai iskola alapítójának politikai üldöztetése ellen.

 


A. G. Kuros: Felsőbb algebra című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek