Harsányi Réka - Juhász Márton András

Fizikai számítástechnika: elektronikai alapok és Arduino programozás

A következő leckék művészeti képzésben tanuló diákoknak szólnak, így az első öt fejezet, az elektronikai alapokat tárgyaló rész csak a legfontosabb definíciókat, alkatrészeket és működésüket, az alapvető számításokat, illetve mértékegységeket tartalmazza. A negyedik fejezet néhány játék szétszedésén és újrafelhasználásán keresztül az olcsó, programozást nem igénylő érzékelőket tárgyalja. A hatodik fejezet pedig már bevezet az Arduino programozásba. A hivatalos (arduinoArduino.cc) leckéken haladunk sorban, kiegészítve a szükséges háttér-információkkal. Az anyagban a Duemilanove típusú Arduino szerepel, azonban időközben megjelent egy újabb verziója, Uno néven. Ezeken kívül is számtalan típusa van az Arduinonak, melyek méretben, be- és kimenet számban és a ráépített mikrochip fajtájában térnek el egymástól.


Harsányi Réka - Juhász Márton András: Fizikai számítástechnika: elektronikai alapok és Arduino programozás című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek